Bárány padlizsánnal és mentával

A húsvét, csak úgy, mint a karácsony, a családi összejövetelek, és ezzel együtt a nagy lakmározások ideje. A mértékletes, változatos táplálkozásra az ünnep alatt is éppúgy fontos oda figyelni, mint a hétköznapokon: a kiegyensúlyozott táplálkozás szabályai kis odafigyeléssel a hagyományos ünnepi ételek fogyasztása mellett is betarthatóak.

Sült bárány padlizsánnal, mentaszósszal

Hozzávalók 4 személyre:

  • 8 bárányborda tisztítva
  • 3 ek. olívaolaj
  • 2 nagyobb padlizsán vastag szeletekre vágva
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 6 nagyobb paradicsom, meghámozva, vastag szeletekre vágva
  • só, bors

A mentaszószhoz:

  • 2 ek. aprított friss mentalevél
  • 7,5 dl natúr joghurt
  • frissen őrölt bors

bárány

Elkészítés:

  • A padlizsánszeleteket sózzuk be, majd hagyjuk állni 20 percig. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajt, majd magas hőmérsékleten hirtelen pirítsuk meg benne a báránybordákat. Amikor megpirultak, vegyük lejjebb a lángot és süssük még 5 percig, úgy, hogy megpuhuljanak. Vegyük ki a serpenyőből, majd csepegtessük le. A maradék olajban a fokhagymával együtt pirítsuk meg a padlizsánszeleteket. A padlizsán felszívja az olajt, ha szükséges, pótoljuk! Vegyük ki a kész padlizsánt a serpenyőből, majd az olajos serpenyőben pirítsuk meg kissé a paradicsomszeleteket is, amiket sóval és borssal ízesítettünk. Helyezzük a pirított zöldségeket egy tányérra, tegyük a tetejükre a bárányt és díszítsük citromszeletekkel, mentaággal.
  • A mentaszósz elkészítése egyszerű: csak keverjük össze az apróra vágott mentát, a joghurtot és az őrölt borsot, majd tegyük kis tálkákban a hús mellé.
Reklámok

Bárány padlizsánnal és mentával” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: